A nagy Kőtörő

 

l45 éve született Ivan Jakovics Franko, az ukrán irodalom vezéralakja, Tarasz Sevcsenko és Leszja Ukrajinka közt legkiválóbb költőnk. Mindenkit, aki bepillantást nyer életébe és alkotó munkásságába, lenyűgöz és bámulatba ejt sokoldalú talentuma, bámulatos termékenysége. "A nagy Kőtörő". E név - egyik leghíresebb versére utalva - mintegy összegezi  rendkívüli tehetségét és munkássága sokrétűségét. Politika és költészet, publicisztika és filozófia, novellisztika és irodalomkritika, regény és történelem, dráma és néprajz, komédia és szociológia, műfordítás és lapszerkesztés, - s mindez egyszerre, együttesen képezte alkotó tevékenysége és elmélyült kutatásainak színterét. Több mint 6oo ezer szépirodalmi és tudományos művet hozott létre, vagyis életének minden második napjára esett egy-egy. Nehéz lenne hasonló példát találni világmértekben erre a végsőkig fokozott szellemi, fizikai és pszichikai erőbevetésre. 5o kötetre terjedő művei, melyek napvilágot láttak, talán csak a felét képezik Ivan Franko munkásságának.

A Lvivscsina-i Nahujevics faluban született l856 augusztus 27.-én. Apja a falu kovácsa volt. Itt teltek gyermekévei. Az elemit és gimnáziumi tanulmányait Drohobicsben végzi, l875-ben kitünő eredménnyel érettségizik. Már azévben a lvivi egyetem filozófiai szakán folytatja tanulmányait.

A vers és prózaírást már kisgimnázistaként elkezdi. Eredeti tollforgató tehetségét elbeszélések és regények egész sora tanusítja. A legkülönbözőbb típusokat, jellemeket eleveníti meg, érdekes, valósághű képeket teremt. A 8o-as években  jelennek meg legszebb regényei,  a Boriszlav nevet és a Zahar Berkut.

l848-ban születik meg híres hitvalló verse, A kőtörők, majd négy év mulva a Himnusz. A költői hívatást Franko elválaszthatatlannak tartotta a nép ügyének szolgálatától. Költészete Sevcsenko forradalmi örökéből sarjadt, motívumai és életképi a l9. századi Galícia utolsó negyedének mindennapjait és társadalmi harcát tükrözik, de költészetének szárnyalása és halhatatlansága saját géniuszától származik.  Csúcsokról és völgyekről cimű verseskötete a Kobzos óta az ukrán költészet legjelentősebb alkotása.

Franko költői ereje abban rejlik, hogy személyes közelségbe tudta hozni a társadalom és a forradalom problémakörét, lírai verseiben pedig hangot adott a társadalom szavának.  "Súlyos kőtörő kalapácsom miért cserélném fel Petrarca könnyű vésőjével?" - kérdi önnönmagától. Nem is cserélte fel, egyforma szakértelemmel bánt mindkettővel. "Van Frankonak egy ragyogó lírai, ám ugyanakkor drámai műve, - írja M.M. Kocjubinszkij, - ez pedig a Hervadt levelek. Ezek a könnyed, gyöngéd versek az emberi léleknek olyan mély  megértéséről és átérzéséről vallanak, hogy amikor olvassuk, magunk se tudjuk, kinek adjuk az elsőbbséget, a harcos költőnek vagy a szerelem és a hangulatok dalnokának."

Ha verselek is bút, keserűséget,

Csupán azért, mert így hozta az élet...

Ez egyik legőszintébb és legkeményebb megnyilatkozása saját költészetéről. Az élet leckéjét megszívlelni, ez volt Franko esztétikai kódexének első követelménye és ez biztosítja költészete el nem évülő eszmei, művészi értékét. Képzet és gondolat szorosan egybeforr a költői kifejeződéssel és képalkotással. A tartalom és a forma klasszikus egysége ez!

Franko kivételes formaművész. Minden hangulat hiteles, egyenértékű ritmikában vagy a szabadvers legkülönbözőbb formáiban talál kifejeződésre. Franko mestere a tiszta ötös jambusnak, a trocheusszal vegyes anapesztusnak és a tiszta trocheusnak, sajátos metrikai formákat teremt Mózes-ében, mintegy gazdagítva az ukrán nyelv tárházát más nemzeti forrásokból merített többletével.

l9ol-ben írja meg a Mózes-t. Ez költészetének csúcsa, melyet bátran egybevethetünk a világirodalom bármely remekével. M. Rilszkij Michelangelo szobrászatához hasonlította a Mózes-t. A humanizmus eszménye, azok monumentális képekben  való kibontása állítja Franco művét a reneszánsz mester remekművei mellé s egyben a világirodalom szintjére emeli az ukrán klasszikus költészetet. Ám a bibliai téma keretein belül, Mózes cselekedeteiben és szavaiban a költő önmagáról is vallott.

A verseken, elbeszéléseken és regényeken kívül Franko színműveket is írt.  (Ellopott boldogság, A tanító, Szvatoszlav fejedelem álma, A 29-es bódé.) Ezen felül Szophoklész, Byron, Goethe, Heine, Zola és más külföldi írók műveinek fordításával gyarapította az ukrán irodalmat.

A legfiatalabb olvasótábor igényeit is a szívén viselte. "Az élet sok örömöt adott nekem, - mondta Franko, - és azt szeretném, ha a gyerekek is éreznék azt a tavaszi verőfényt, ami az én szívemet melengette." Sok egyéb közt ő a fogalommá vált Róka-Mikita szerzője.

l892-ben Franko Bécsben a bölcsészettudomány doktora lett. l895-ben a lvivi egyetem tanári kara az ukrán irodalmi tanszék docensévé választotta. A minisztérium azonban nem tartotta kívánatosnak, hogy olyan ember nyerje el az egyetemi katedrát, aki politikai okokból háromízben járta meg a börtönt. Ettől fogva Franko kizárólag az irodalmi és tudományos tevékenységnek szentelte az életét. A nagy Kőtörő több mint 4o évet áldozott szabadságtól megfosztott népe szolgálatára.

"Nagynak nem mondható, bár erősnek tűnő férfi volt. Magas homlok, kissé hideg, szürke szem, állvonalában valami energikus, elszánt. Vörhenyes haja rakoncátlan, bajsza meredező. Ruházata szerény, őmaga csendes, észrevétlen, ameddig hallgat. De ha beszélni kezd, mindenkit döbbenetbe ejt, ahogy ez az alacsonyka termet a szemünk láttára nőni kezd, akár a mesében. Felmelegedtek és felderültök a szeme sugarától s a beszéde mintha nem is emberi szó lenne, hanem kovakőhöz pattintott, szikrázó acél" - így írta le Ivan Jakovics Frankot kortársa és jóbarátja, M.M. Kocjubinszkij.

A sors arra ítélte, hogy verítékkel szerzett kenyerén éljen, így aztán a puszta lét minden apró szükségletéért szelleme tiszta aranyával fizetett.

A hatvanas évekhez közeledő Frankót gyakran látták Lviv utcáin az esti órákban. Az íróasztal-munkától görnyedten, a megerőltetéstől vörös szemhéjjal, kopottas ruhában, gallér és nyakkendő nélkül ballagott s egy kerek kenyeret vitt a hóna alatt. E lángelméjű költő élete utolsó napjaiban szinte alamizsnán tengődött. Más ruhájában, más koporsójában temették el.

l9l6 május 28,-án hantolták el. Az ukrán társadalom, rangkülönbség nélkül őszinte kegyelettel adózott munkásságának. Töviskoszorút helyeztek a sírjára.

Franko műveinek aranyrögeit hagyta ránk, gazdag örökségül. Nem férhet hozzá az enyészet és lelki táplálékául szolgál népének, melyet oly áldozatosan szeretett.

Ivan Frankónak minden jog megadatott, hogy Mózes ajkával ezeket mondja az ukrán népnek:

Erőm, életem érted adtam,

Szüntelenül lobogva,

Pecsétemet viszed magaddal

A messzi századokba...

 

Kormányos Alexandra