MAGYARORSZÁGI UKRÁNSÁG KRÓNIKÁJA TÖRTÉNELEM
AZ 1932-1933-AS HOLODOMOR ARCHÍVUM
Ukrán fiatalok kilencedik táborozása Zánkán
 
A budapesti II. Kerületi Napok
 
Újra Ivana Kupala ünnepe Budapesten
 
Anyanyelv az Alma Materben
 
Megemlékezés
 
Ukrán fiatalok kilencedik táborozása Zánkán
foto
 Augusztus 1-jén ismét ukrán táborozókat köszöntött a Balaton parti üdülőfalu, Zánka. A vendégek ifjú kora ellenére több táborozó is őslakosnak érzi magát a faluban, hiszen már nem először nyaralnak itt. A legtöbben a Vasárnapi Iskolából, illetve a Veszelka folklór együttesből érkeztek, de szép számmal jöttek gyerekek Ukrajnából, Horvátországból, Szerbiából és Szlovéniából is.
 A gyerekekkel tapasztalt nevelők foglalkoztak. Naponta több órában tanultak velük ukránul, majd pedig együtt vettek részt a különféle játékokban. A Veszelka együttes tagjai és vezetőjük,
Ivan Paszteljak ukrán néptáncokat tanítottak be a gyerekeknek. A táborlakók betanulták az Arkan nevű táncot, amely szerepel az idei isztambuli Eurovíziós Dalfesztiválon első díjat nyert Ruszlana Lizsicsko repertoárján. A lvivi konzervatóriumban tanuló Misa és Okszana pedig az Arkan szövegét, illetve népdalokat tanított be a gyerekeknek. Munkájukat nagy kedvvel és lelkesedéssel végezték. Szívesen énekelték a gyerekek a Kalina című dalt is.
 A zánkai ukrán tábor meghatározott napirend szerint élt. Reggeli után a gyerekek csoportokra oszlottak és ukrán nyelvórára mentek. Az idősebb táborlakók délelőtt ukrán néptáncot tanultak. A foglalkozások után mindenki boldogan rohant a strandra. Jó, hogy Zánkán nemcsak fürdeni és napozni lehetett, de mód nyílt az aktívabb pihenésre, röplabdázásra, kosarazásra is.
 Az ebéd fél egykor volt. A déli hőség csillapodását követően kezdődhetett a vidám szórakozás: éneklés, játék, tánc és színjátszás. Ez utóbbit a gyerekek számos vidám improvizációval és ötlettel színesítették. Mindenki tetszését elnyerte a munkácsi Szása Koljadzsin, a lvivi Molnár Pál, a Veszelka táncegyüttes lányainak, Hartyányi Nikoletta és a táborban vendégeskedő tarnopoli Zorinka gyermekkórus szereplése.
 Külön is szólni kell a vidám esti előadásokról. A gyerekeknek módjuk nyílt improvizált előadásokat készíteni az alábbi témakörökben: Utazás Ukrajnában, Az ukrán fiatalok egy napja, Ukrán népi ünnepek. A közönség véleménye szerint az est kiválóan sikerült. Sokat nevettek a szereplők szellemes párbeszédein és ötletes játékán. Az ukrán tábor vendégei közé sorolhatunk egy magyar házaspárt is, aki szintén Zánkán nyaralt. Elmondták, hogy elsősorban az ukrán népdalok érintették meg őket.
 A gyerekekkel együtt pihentek és szórakoztak a felnőttek is. Nyerő ötleteket adtak a fiataloknak, szurkoltak kedvenc csapataiknak, segítettek az összetettebb feladatok megoldásában. Bizton állíthatjuk, hogy a táborban senki sem unatkozott.
 A tíz napig tartó táborozás idején nagyon aktív volt a nyelvgyakorlás is. Hiszen az ukrán nyelvet nemcsak az órákon használták a gyerekek. A magyarországi gyerekek ukrajnai pajtásaiktól átvették a helyes nyelvhasználatot, az utóbbiak pedig szívesen tanultak magyarul, ha csak néhány mondatot is.
 Mindez közel hozta egymáshoz a gyerekeket. Az összetartozás talán azért is erősödött, mert a táborban nagycsaládként laktak. A család kisebb és nagyobb gyerekekből, illetve egy felelősből állt, akinek szava kötelező volt a „családtagok” számára. A felelős általában fiatal fiú vagy lány volt, aki felelt a család rendjéért és összhangjáért.
 Sok táborlakónak tetszett a zánkai nyaralás. Többen is mondták, hogy szívesen eljönnének újra. Az ukrán fiatalok magyarországi nyaralásáért felelős szervezők jövőre szeretnék még érdekesebbé és tartalmasabbá tenni a tábori életet, hiszen 2005-ben lesz az ukrán gyerekek zánkai táborozásának tizedik évfordulója. Az elmúlt években az időjárás is kegyes volt a kiskorú nyaralókhoz. Hagyományaink szerint minden gyerek az idén is visz haza valamilyen kézműves ajándékot, amelyet Ráduly Jelena nevelő segítségével maga készített.
 
Hartyányi Jaroszlava vezető nevelő, a tábor vezetője egyébként nagy jelentőséget tulajdonít a nevelők kiválasztásának. A táborban dolgozó tanárok magasan képzett, hivatásukat szerető szakemberek, akik szívesen foglalkoznak a fiatalokkal. A gyerekek a szívükbe zárták Sajtos Natáliát, Paszteljak Ibolyát, Vihula Mihajlót és a fiatal Stefuca Viktóriát.
 Hazautazás előtt a nevelők megkérdezték a gyerekektől, mi tetszett nekik a legjobban, és kiderült, hogy az aktív pihenést szerették a leginkább. Abban pedig tényleg nem volt hiány Zánkán. A legnépszerűbbek a horvátországi gyerekek voltak. Nagyon jól tudtak ukránul, és meglepően gyorsan alakítottak ki kapcsolatot más országokból érkezett kortársaikkal. A horvátországi gyerekek a foglalkozásokon és a szabadidős programokban is nagyon aktívak voltak. Kezdeményezőkészségükből érdemes tanulni.
 
 Ifjú tudósítóinktól
 
Másodközlés esetén hivatkozzon a HROMADA - ra