MAGYARORSZÁGI UKRÁNSÁG KRÓNIKÁJA TÁRSADALMI KILÁTÓ TÖRTÉNELEM
IFJÚSÁG UKRÁN KONYHA RECEPTJEI ARCHÍVUM
Boldog születésnapot, Hromada!
Köszöntjük a 10 esztendős Hromadát
Szasko Hembik
Veres Tamara
Mirnij Szerhij
Sikk Krisztina
Mátyás Júlia
Kitüntették a Hromadát
Boldog születésnapot, Hromada!

Kedves barátaink! Szinte észrevétlenül múlt el, az első találkozásunk óta eltelt tíz esztendő. A kerek évfordulók mindig az elvégzett munka összegzésére ösztönöznek. Más szóval, szeretnénk áttekinteni, milyen színvonalon is állt a Hromada az 1995-os induláskor, hol tartunk ma, és mivel biztat bennünket a jövendő. A kérdések megválaszolása könnyű és összetett is egyszerre. Könnyű azért, mert lapunk Drahomanova-Bartai Natália ötletéből kapta a Hromada nevet, utalva a hasonló néven, a XIX. század végén nagyapja, Mihajlo Drahomanov által Genfben kiadott ukrán emigráns újságra. Ez által folytatói vagyunk annak az ukrán újságírói hagyománynak, amelynek képviselői megfogalmazták a világ számára az ukránoknak az elveszített szabadság és nemzeti gyökerek felett érzett fájdalmát. Munkánkra ösztönzően hatott továbbá az a tény is, hogy több mint másfél évszázada, Budán látott napvilágot az ukrán kulturális gondolat elsőszülöttjének is tekinthető Ruszalka Dnyisztrovaja - Dnyeszteri sellő - almanach, amelyet három galíciai fiatalember, Saskevics, Holovackij és Vahiljevics indított útjára. Az almanach előélete drámaian alakult: a lvovi cenzúra jóformán már az induláskor betiltotta. A néhány száz kinyomtatott példányból alig pár darab maradt meg. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ukrán sajtó eme történelmi értékű kincsének egy példánya a birtokunkban van, és úgy óvjuk, mint a szemünk fényét, hiszen ez a drága kincs a tisztesség és a hazaszeretet, nagy szellemi elődeink bátorságának és sikerének gyümölcse. Ami pedig a Drahomanov-féle Hromadát illeti, megjelenése a XIX. században mennydörgésként hatott, elkeseredett dühöt váltva ki a cári kormányból, de ugyanakkor ráirányította az európai közvélemény figyelmét a fizikai és szellemi rabigába taszított Ukrajnára. A lap egyszerre volt a szabadságvágy hangos sikolya és elkeseredett riadó. Riadót fújtak a nemzet bátor és felelősségteljes fiai, akik erejüket, sőt az életüket sem kímélték, amikor arról volt szó, hogy az ukránok szabad nemzetként éljenek az európai népek nagy családjában. A történelmi jelentőségű Hromada irányjelző fényként világított a hajótörötteknek, postagalambok szárnyán jutott el a kiáltás és az üzenet a világba az ostromlott várból, az ellenség feje felett. Ukrajna ugyanis évszázadokon át ostromlott várként létezett. Sohasem feledhetjük el az előttünk járók harcát és áldozatkészségét, s ha Ukrajna egén újra viharfelhők tornyosulnának, ahogy ez már többször is előfordult történelmünkben, akkor újra magasra emeljük a szabadság zászlaját, hogy messziről is megláthassák testvéreink, és erőt meríthessenek belőle. Hogy tudják: velük vagyunk! Mi mindig egyek vagyunk! Szerintem az sem véletlen, hogy a mi Hromadánk éppen Karácsony előtt, a keresztény világ legnagyobb szellemi egységét megtestesítő időszakában jelent meg, akkor, amikor az emberiség a lét legnagyobb igazságainak, a hitnek, a reménynek és a szeretetnek a felismerését ünnepli. Lapunkat a név arra kötelezi, hogy a köré csoportosuló emberek ne csupán szabadidős tevékenységnek, jóízű beszélgetések színhelyének tekintsék a szerkesztőséget. Fő feladatunknak tekintjük az ukrán kultúra, az oktatás és a hagyományok ápolását Magyarországon. Azzal a szándékkal indítottuk útjára a folyóiratot, hogy tájékoztassuk előfizetőinket a Magyarországon élő ukránokat érintő fontos kérdésekről, a kisebbségekkel összefüggő problémákról Ukrajnában és szerte a világban. Édes gyermekünknek tekintjük a Hromadát, sok melegséggel, figyelemmel, kedvességgel és szeretettel övezzük, hogy a gyermek a nagy család örömére egészségben, vidámságban növekedjen, és ne legyen közömbös a magyarországi ukrán közösség gondjai és örömei iránt. Szerencsére a lap mindig jó kezekben volt. A cikkek szerzőinek és szereplőinek értékes gondolatai emelték a Hromada írásait az olvasói igényeket kielégítő magas színvonalra. A lap tulajdonképpen a később sikeresen megvalósított új ötletek, gondolatok, elképzelések, műszaki kísérletek sajátos laboratóriuma volt. Természetesen ezzel párhuzamosan mi, szerkesztők is fejlődtünk. Minden időszaknak megvoltak az egyszeri és megismételhetetlen sajátosságai. Volt egy "újság korszak". Ezt követte a technikai és alkotói szempontból már folyóirat jelleggel bíró kiadvány, amelyet Olekszij és Sztepán Vas, Lada Gyenyiszova-Víg és Grigássy Éva neve fémjelzett. És ez így természetes, hiszen mindannyian más-más emberek vagyunk, különböző elképzelésekkel és megoldási módokkal. Egyébként ennek így kellene lenni minden szerkesztőségben. Helye van a szakmai vitáknak, mert ezek visznek bennünket előre. Ha nincsenek viták, fejlődés sincs. Általában véve az élet nem egyéb, mint állandó mozgás, az igazság keresése a kérdésekben és a válaszokban, a kitűzött célok elérése, hogy aztán minden kezdődjön elölről, egészen az emberi élet végéig. A folyóirat hírrovatában szerettünk volna minél több aktuális és hasznos információval szolgálni, beszámolni a közösség rendezvényeiről és találkozóiról, hogy ez által is egyesítsük a magyarországi ukránokat. A történelemmel, kultúrával, művészettel és irodalommal foglalkozó rovatainkkal pedig szerettünk volna rávilágítani az egyes események hátterére is. Ezeknek a rovatoknak a cikkeivel - lehetőségeinkhez és erőnkhöz mérten - szerettük volna megmutatni a hétköznapi emberek gondolat- és érzelemvilágát. Szerettünk volna kicsit felülemelkedni a közhelyeken, és alaposabban, tárgyilagos szemmel vizsgálni nemzeti történelmünk eseményeit, s ezzel párhuzamosan őrizni a szépbe, jóba és a szellem erejébe vetett hitünket. Amennyiben ezt sikerült megjeleníteni szerény írásainkban, ha visszhangot keltettek az olvasóban, akkor talán nem dolgoztunk hiába. Szeretnék néhány szót szólni szerkesztőségi cikkeinkről is, amelyek első látásra egyszerűnek, könnyednek, közérthetőnek tűnnek, de ahogyan egyik olvasónk megfogalmazta: "a tények kétségbevonhatatlan ismeretéről tanúskodnak", már ami a történelem és a jelenkor eseményeit illeti. Higgye el a kedves olvasó, hogy sokszor ezek a cikkek készülnek a legnagyobb erőfeszítéssel. Az újságíró kenyere, a szó tisztességes és előítéletektől mentes értelmében nehéz és hálátlan munka, bár sokan könnyű kenyérnek vélik. Az igényes alkotó ember nem mások gondolatainak és ötleteinek tolmácsa, nem iparos vagy az elit tagja, s nemcsak a munkahelyén dolgozik, hanem odahaza, sőt sokszor éjszaka és ünnepnapokon is. Nagyon gyakran igen szerény javadalmazásért teszi a dolgát, de tisztában van azzal, hogy a befektetett munkáért a legnagyobb szakmai elismerést, olvasói szeretetét kapja cserébe. A tisztességes újságírók gondolkodás nélkül égetik szellemi energiáikat, a veszteség felett érzett fájdalommal vagy a gazdagodás élményével szublimálják a figyelemre érdemes témákat, cselekményeket, hozzátéve a saját egyéniségüket. Mindnyájan azt szeretnénk, ha írásaink frissek és megkapóak lennének. Persze, kell az ihlet és a szakma ismerete is, mert különben igaza lenne azoknak, akik azt mondják, hogy újságot írni minden írástudó ember képes. Más kérdés, hogyan fogadnák az ilyen írásokat az olvasók. Ez olyan, mintha egy járókelőt kérnénk fel egy balett főszerepének eltáncolására. Kérdés, mit szólnának az alakításához a nézők. Mindez együttvéve határozza meg a cikkek kiválasztásának folyamatát. Csak a legjobbak maradhatnak fenn a szűrőn, amelyeket nem szégyen közölni. A Hromada igényességének meghatározó személyisége volt néhai főszerkesztő asszonyunk, Grigássy Éva. Sok új, zömében fiatal szerzőt bocsátott szárnyra. Kiváló érzékkel fedezte fel az emberekben a tehetséget. Feltétlenül szólni kell kiemelkedő pedagógiai, kutatói, fordítói képességeiről. Felelős közéleti személyiség és nagyon jó ember volt. Ezek a tulajdonságok nem felejtődnek el, hanem szellemi útipoggyászként szolgálnak az utódoknak. Még sok minden elmondhatnánk szellemi boszorkánykonyhánkról, de most nincs itt az ideje. Végső soron minden erőnkkel azon vagyunk, hogy szolgáljuk és gazdagítsuk a magyarországi ukrán közösség mindennapjait. Többek közt igyekszünk közvetlen és szívélyes kapcsolatot kialakítani a különböző korosztályhoz, nemhez és nemzetiséghez tartozó olvasóinkkal. Szeretnék köszönetet mondani állandó váci, miskolci, komáromi, szegedi és budapesti szerzőinknek. Hálás köszönet az állandó rovatok vezetőinek, Drahomanova Natáliának (Dátumok, események), Javorszkij-Lukjanyuk Tarasznak (Kultúra), Muzicsuk Nagyijának (Szellemi élet és Családi kör), Szljuzko Ludmillának (Berehinya), Lasztoméri Ludmillának (Költészet), Hembik Olekszandrnak (Művészet), Sipajlo Igor művészeti szerkesztőnek, Lajgut Szvitlánának (Gyermeksarok), E. Lozsánszky Máriának, a magyar melléklet fordítójának, Vas Sztepánnak, állandó ukrán szerzőnknek és Salajev Anatolij tudósnak, a fizika-matematikai tudományok doktorának az ukrán tudományt bemutató sorozatáért. Külön köszönet illeti kiadónkat, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesületet és személy szerint Hartyányi Jaroszlava elnök-asszonyt, aki a történelmi rovat vezetőjeként számos, nagy visszhangot keltett cikket írt az ukrán történelem fehér foltjairól. Kiérdemelték köszönetünket régi és megbízható Agroinformos partnereink is: Bojki István igazgató úr, a Már házaspár, Adrienn és János és a többi nyomdász kolléga. A fent felsorolt kollégáknak köszönhetően tarthatja a kezében a kedves olvasó a Hromada legújabb. 80. számát.
Hálás köszönet hűséges olvasóinknak az odaadásért, türelemért és reménységért! Egységben az erőnk! Köszönjük.

Ploszkina Vaszil
főszerkesztő
 
Másodközlés esetén hivatkozzon a HROMADA - ra