TÁRSADALMI KILÁTÓ MAGYARORSZÁGI UKRÁNSÁG KRÓNIKÁJA TÖRTÉNELEM
IRODALOM UKRÁN KONYHA RECEPTJEI ARCHÍVUM
Kedves Olvasók!
Jegyzet
Mályvák két világ mezsgyéjén
A létezés mélységeiből az irodalom csúcsaira
A létezés mélységeiből az irodalom csúcsaira
 150 éve született Ivan Franko
 
Kedves Olvasó! A kitűnő ukrán író, közéleti személyiség, műfordító, a filozófia doktora és számos tudományos fokozat birtokosának emlékévében cikksorozatot ajánlunk a figyelmébe Ivan Franko életéről és munkásságáról. Alkotásainak – verseinek, elbeszélő költeményeinek, prózai műveinek, cikkeinek, nyilvános előadásainak, leveleinek és tudományos munkáinak jegyzéke önmagában is megtöltene egy külön könyvet.
 Irodalmi munkásságában, tudományos tevékenységében és magánéletében képviselt kivételes tisztessége nem egyszer okozott neki személyes problémákat. Többször is bebörtönözték politikai meggyőződése miatt. Doktori értekezésének megvédése után sem kaphatott tanári állást a Lvovi Egyetemen, mert előadásainak mondanivalója nem egyezett a rektori hivatalnak az ukrán kultúráról vallott nézeteivel.
 Lehetőségeinkhez mérten szeretnénk közölni olyan írásokat is, amelyek Ivan Franko magyar irodalmi vonatkozású kapcsolataira világítanak rá. A Kamenyár (Kőtörő) versei már a XIX. század végén megjelentek Magyarországon. A költő gyakran járt Bécsben is. Két alkalommal indult az osztrák, egyszer pedig a galíciai parlamenti választásokon (1895-97-98), de különféle trükkökkel más jutott mandátumhoz, olyanok, akiknek neve már rég feledésbe merült. Franko művei azonban az ukrán kultúra kincsestárának értékes darabjai lettek. Reményeink szerint írásaink felkelthetik a magyar olvasóközönség érdeklődését az ukrán irodalom e nagy alakja iránt.


Ivan Franko 1856. augusztus 27-én született Nahujevicsiben, egy kis hegyvidéki faluban, a drohobicsi járásban. Édesapja kovács volt.
 Szülőfalujában járt elemi iskolába, majd a Hubicsihoz tartozó Jaszenyica Szilnában folytatta tanulmányait. 1864-től 1867-ig a drohobicsi Szent Bazil rend iskolájában, illetve gimnáziumában tanult. 1875-ben érettségizett.
 11 éves volt, amikor az édesapja meghalt. Ez a tragikus esemény, az édesapa halála ihlette első versét 1871-ben. A mostohaapa jól bánt a kisfiúval, támogatta a továbbtanulását. Nem sokkal később, 1872-ben a kisgimnazista elveszítette imádott édesanyját is, akinek Dal és munka (1883) című versében és a Gondolatok válaszúton (1881) című elbeszélő költeményében állított emléket.
 Ivan Franko édesanyjának halála után mostohaapja újra megnősült, de a mostohafiához fűződő kapcsolata nem változott. Továbbra is segítette tanulmányai folytatásában. A fiatalember a gimnáziumban kezdett érdeklődni az irodalom iránt, itt kötött szorosabb ismeretséget a lengyel, német és francia irodalommal, illetve a latin klasszikusokkal.
 1874 nyarán barangolta be először a Kárpátok lejtőin megbúvó apró falvakat: Lolint, Turját, Voloszenkit… Feljegyezte a vidék népszokásait, 1875 őszén pedig beiratkozott a Lvovi Egyetem filozófia szakára.
 Első irodalmi alkotásai a Druh (Barát) című egyetemi folyóiratban jelentek meg. Az egyetemi önképzőkör tagjaként tevékeny szerzője és munkatársa lett a lapnak. Itt jelentek meg versei, fordításai, valamint első elbeszélése, a Petrik és Dobroscsukok. Különös érdeklődéssel fordult az orosz forradalmi demokraták műveihez: az egyetemi folyóiratban jelent meg Csernisevszkij: Mit tegyünk? című regényének ukrán fordítása és Puskin-fordításai.
 Ivan Franko és a szerkesztőség tagjai a galíciai reakciós besúgóknak köszönhették első letartóztatásukat. A költő nyolc hónapot töltött előzetesben, a bíróság pedig további hat hét börtönre ítélte. Korábban „a szocialistákkal csupán rokonszenvező” Franko szabadulása után csatlakozott a galíciai szocialista és munkásmozgalomhoz, és tevékeny rész vállalt a társadalmi és nemzeti elnyomást megtestesítő Osztrák-Magyar Monarchia elleni küzdelemben.
 Ivan Franko M. Pavlikkal megalapította a Polgárbarát című folyóiratot, amelyben megjelentette Barátaimnak a börtönből című versét, a Hazafias indulatok című karcolatot és a Boa constrictor című kisregény első fejezeteit. A rendőrség a második szám megjelenése után elkobozta a folyóiratot, amely hamarosan új címmel – Harangszó – jelent meg. Franko ebben a folyóiratban közölte híres programversét, a Kőtörőt és a Találkozásom Olekszával című elbeszélést. A folyóirat utolsó – negyedik – száma már Kalapács néven jelent meg. A költő ebben fejezte be a Boa constricor-t, a Gondolatok Naum Bezumovicsról című írását és Az irodalom feladatai és legfontosabb szakaszai című népszerű cikkét.
 1878 tavaszán munkatársa lett a Praca – Munka – című nyomdász újságnak, amit később a lvovi munkásság lapjává fejlesztett. Hozzálátott a Kiskönyvtár kiadásához, több novellát írt a bécsi Szláv Almanachba, lefordította Heine Németországát, Goethe Faust-ját, Byron Káin-ját, és elkezdte írni A gazdasági szocializmus katekízisét…
 1880 márciusában Franko a kolomijai járásba indult, de útközben letartóztatták. Három hónapot töltött börtönben, ahonnan rendőri kísérettel Nahujevicsibe szállították, de közben még a drohobicsi börtönbe is bezárták. Itteni élményeit írta meg az Alant című elbeszélésében.
 E „kalandozások” után a Lvovba visszatérő költő részt vett a Praca című munkásújság szerkesztésében, megírta a Mit kíván a galíciai szocialista munkásság című esszéjét. 1881-ben, lengyel nyelven megjelentette A munkáról. Kézikönyv munkásoknak című brosúrát. Ebben az évben az általa indított Világ című folyóiratban kezdte publikálni a Boriszláv nevet című kisregényét, amelyet a lap beszüntetése okán nem sikerült befejeznie.
 Franko a Világban adta közre több forradalmi költeményét, amelyek később bekerültek A csúcsoktól és mélységekről című kötetbe. A Világ bezárását követően Franko az Ügy és a Hajnal című népi kiadványokban kereste kenyerét. Ebben az időben közölte a Hajnal a Zahar Berkut című történelmi elbeszélését és az Iván Szergejevics Turgenyev című nagy tanulmányt.
 A saját folyóiratról ábrándozó költő többször is elutazott Kijevbe (1885, 1886), hogy anyagi támogatást kérjen, de a fővárosi liberálisok nem Frankónak, hanem a Hajnalnak adták a beígért pénzt.
 Ivan Franko 1886-ban, Kijevben feleségül vette Olga Horuzsinszka diáklányt, és fiatal feleségével Lvovba utazott. A Hajnaltól elbocsátott, kenyérkereset nélkül maradt író munkaalkalom után nézett, és munkatársa lett a haladó szellemű, lengyel nyelven megjelenő Lvovi Kurír című újságnak. Ebben az évben jelent meg a már előbb említett verseskötete.
 1889 augusztusában oroszországi diákok érkeztek Galíciába, akik Franko kalauzolásával ismerkedtek a vidékkel. Az osztrák kormány úgy tekintett erre, mintha a költőnek szándékában állt volna kiszakítani Galíciát a Monarchia kötelékéből, és Oroszországhoz kötni. A diákokat és Frankót őrizetbe vették, és a költő tíz hetet töltött börtönben minden bírósági ítélet nélkül.
 1890-ben Pavlikkal elindította A nép című kétheti lapot, amely az ekkor alapított Ukrán Radikális Párt orgánuma lett. Ebben a lapban jelentek meg a Disznóhoz hasonló szatirikus elbeszélései és Az arcom verítékével című elbeszéléskötet, amelyhez Mihajlo Drahomanov írt előszót.
 A Kőtörő megszervezte Lvovban a tudományos olvasókört, ahol előadásokat tartott a tudományos szocializmusról, politikai gazdaságtanról, a forradalmi harcok történetéről. Doktori értekezést készült írni Tarasz Sevcsenko politikai költészetéről.
 A Lvovi Egyetem Ogonovszkij vezette ukrán irodalom tanszéke nem engedélyezte a disszertáció megvédését. A szerző azonban nem adta fel, és újra próbálkozott Csernyivciben, de amikor megértette, hogy itt is kudarcra van ítélve, 1892 őszén Bécsbe utazott, eljárt a hírneves szlavista, Jakics professzor előadásaira, majd új doktori értekezést írt Varlaam és Joaszaf – az ókeresztény vallásregény irodalomtörténete címmel. 1893 januárjában megkapta a filozófia doktora címet, majd újra kiadta A csúcsokról és mélységekről című kötet kiegészített változatát.
 1894-ben, Ogonovszkij halála után újra kísérletet tett a Lvovi Egyetem ukrán tanszékének megszerzésére, nagy sikerű próbaelőadást tartott, de a katedrát végül is nem sikerült elfoglalnia.
 A XIX. század utolsó öt esztendejében három verseskötete jelent meg: Elszáradt levelek (1896), Az én smaragdom (1898) és A szomorúság napjai (1900).
 Az 1905-ös oroszországi forradalmi események hatására írta Mózes című elbeszélő költeményét és a Semper tiro című kötetbe került verseit.
 Ebben az időben több tanulmánya révén közelebb került az orosz irodalmi közélethez, ami ellenérzéseket váltott ki az ukrán nemzeti érzelmű értelmiségből, többek közt Hrusevszkijból is.
 A lvovi ukrán tanszéket újabb próbálkozásra sem kapta meg, ugyanakkor a Harkovi Egyetem 1906-ban az orosz nyelv tiszteletbeli doktora címmel ismerte el Franko munkásságát, sőt, még az is felvetődik, hogy esetleg tagjai közé fogadja az Orosz Tudományos Akadémia.
 1913-ban javában zajlottak az előkészületek a költő irodalmi munkássága 40. évfordulójának megünneplésére, de közbeszólt az I. világháború, és a jubileum elmaradt. Az évfordulóra tervezett kötet is csak 1916-ban láthatott napvilágot Lvovban.
 1915-ben jelentősen romlott az író egészségi állapota. A Kőtörő 1916 tavaszán még beköltözhetett saját, lvovi házába, ahol 1916. március 9-én papírra vetette végrendeletét, amelyben kéziratait és könyvtárát a Sevcsenko Tudományos Társaságra hagyományozta. 1916. május 28-án Ivan Franko örökre lehunyta megfáradt szemeit. Május 31-én, egy ideiglenesen bérelt kriptában helyezték el a koporsót, s csak tíz év múltán, 1926-ban helyezték végső nyugalomra a lvovi Licsakovi temetőben. Sírján a Kőtörő jelképes szobra áll, és 1964 óta a Lvovi Ivan Franko Egyetem előtt is szobor őrzi a költő emlékét.
 
Másodközlés esetén hivatkozzon a HROMADA - ra