MAGYARORSZÁGI UKRÁNSÁG KRÓNIKÁJA TÁRSADALMI KILÁTÓ TÖRTÉNELEM ARCHÍVUM
Gondolatok Sevcsenkóról
Sevcsenko emlékest Várpalotán
Krisztus feltámadásának fényében
21 évvel Csernobil után
Fiatalos lendülettel
Krisztus feltámadásának fényében
foto

Április 8-án részesei lehettünk egy lélekemelő húsvéti szentmisének a Fő utcai görög katolikus templomban, ahol a Józsefvárosban élő Puskás László atya hirdette az Igét. A zsúfolásig megtelt templomba nemcsak a fővárosban élő ukránok jöttek el családtagjaikkal ünneplőbe öltözötten, hímzett ukrán ingben, magukkal hozva mívesen fonott kosárkáikban a szentelésre váró pászkát és hímes tojásokat. A fővárosi húsvéti szentmisére eljöttek a Komáromban, Vácott, Székesfehérváron és más magyarországi településeken élő honfitársaink, több ukrán diplomata, magányos ukrajnai munkavállaló és számos magyar vendég is. Mindenkit a Poszpisek Katalin által vezetett VIII. kerületi ukrán önkormányzat hívott meg. A tisztelendő úr vasárnapi szentbeszédében felelevenítette mindazokat az eseményeket, amelyek megelőzték a legnagyobb keresztény ünnep, Krisztus feltámadásának napját. László atya emlékeztetett arra, hogy az úr egyszülött fiát áldozta fel a bűnösök megmentéséért. Emberi szempontból a legdrágábbat, a gyermeke életét adta oda azért, hogy fennmaradhasson az egymás és a Teremtő iránt érzett szeretet, és a világban béke legyen. Miközben évről-évre felelevenítjük Krisztus emberfeletti szenvedéseit a Nagyhéten, reménytelen bolyongását a keskeny jeruzsálemi sikátorokban és szörnyű kereszthalálát a Golgotán, elképzelhetetlen, hogy mindez ne érintse meg a lelkünket, ne szorítsa össze a szívünket. Bármennyire is szomorú, de azokban a napokban több apostol hite is megrendült. Jézus tanítványai három napon át, kínok és kétségek közepette keresték, de nem találták a meggyőző magyarázatot arra, miként eshetett meg, hogy a csodatételekre képes Krisztus megengedte, hogy letartóztassák, ütlegeljék, sebeket üssenek a testén, halálos ítélettel sújtsák, majd kegyetlenül megalázzák, felkergessék a Golgotára, és keresztre feszítsék. Az átlagembert egy ilyen pillanat valóban megingathatja hitében, és kész kétségbe vonni a jövendölés hitelességét, miszerint „szükség az ember fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni”. (Lukács 24; 7.) Emberi gyarlóságaink az eltelt 2000 esztendő alatt mit sem változtak, nem lettünk jobbá, ezért nem véletlen, hogy a hűtlenség, a szeretett személy megtagadása, az árulás és a gyávaság ábrázolása oly gyakran jelenik meg a modern filmművészetben. Amikor pedig a saját, személyes életünkben is találkozunk ezekkel a jelenségekkel, könnyebben megértjük, mekkora emberi tragédia, milyen, immár világméretű drámai esemény zajlott le a távoli múltban. Ahogyan azonban megírva volt, Jézus harmadnapon feltámadt. Igazolást nyert az állítás, mely szerint: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (János 3; 16.) Jézus kínhalála és későbbi feltámadása – bármennyire ellentmondásosnak tűnhet is az emberi logika szempontjából – az élet és a béke forrása, a halál és a pokol összeomlása. Ettől a pillanattól kezdve a keresztény ember számára az elmúlás nem egyenlő halállal. Az ukránok lelkivilága elválaszthatatlan a keresztény értékektől. A történelem során számtalan kísérlet történt arra, hogy népünket megosszák a különféle vallások, szekták és tanok mentén, hogy a bolsevik hatalom hét évtizedig uralkodó ateista „moráljáról” már ne is tegyünk említést, de az ukránok túlnyomó többsége mindvégig hű maradt Jézus Krisztushoz. Nagy szükségünk van Istenre, járunk a templomba, elfogadjuk önkormányzati barátaink és ismerőseink invitálását, hogy tovább mélyíthessük kulturális hagyományainkat, hasonlóan ahhoz a patakhoz vagy folyóhoz, amely utat tör medrének a sziklás, kemény talajban. Minél több az ilyen hagyomány, annál bővízűbb lesz a folyamunk, annál bizonyosabb, hogy nem szárítja ki az aszály, és egyesülhet az egyetemes emberi kultúra tengerével. Adózzunk hát tisztelettel és megbecsüléssel a kezdeményezőknek, és haladjunk tovább az általuk megkezdett úton. Név szerint Poszpisek Katalint, Holovko Okszanát, Stefuca Viktóriát, a józsefvárosi ukrán önkormányzat képviselőit és segítőiket, Kozubovics-Uhrin Danát, Poszpisek Antoninát, stb. említeném. Nekik köszönhetően a meghívottak – a fővárosi ukrán közösség tagjai, más települések ukrán önkormányzati képviselői, díszvendégeink és magyar barátaink – Puskás László görög katolikus pap közreműködésével részesei lehettek a nagy húsvéti csodának, megérinthette őket Krisztus feltámadásának fényessége. Mindenki lelki melegséggel és szeretettel ajándékozta meg rokonait és ismerőseit, kivette a részét abban, hogy az ünnep maradéktalanul megfeleljen minden egyházi és világi előírásnak. Még nagyon sokáig fogunk emlékezni erre a csodálatos áprilisi napsugárra, amelyik felmelegítette a lelkünket a pászka megszentelése és a szerény vendégség közben.
Krisztus feltámadt!
Valóban feltámadt!
 
Másodközlés esetén hivatkozzon a HROMADA - ra