TÁRSADALMI KILÁTÓ MAGYARORSZÁGI UKRÁNSÁG KRÓNIKÁJA  
TÖRTÉNELEM UKRÁN KONYHA RECEPTJEI ARCHÍVUM
Ukrán államfő Viktor Juscsenko két napos hivatalos látogatást tett Magyarországon
A budapesti Sevcsenko szobor avatása
Az UEK elnökségi ülése
Az ukrán-magyar kormányközi vegyes bizottság ülése
Ukrán államfő Viktor Juscsenko két napos hivatalos látogatást tett Magyarországon
 
 Sólyom László meghívására július 10-én kétnapos, hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Viktor Juscsenko. Az ukrán államfőt először a magyar köztársasági elnök fogadta a Sándor-palotában, majd a megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak.
 
A magyar államfő elmondta: ahhoz kérte ukrán kollégájának támogatását, hogy a 2008-ban életbe lépő ukrajnai egységes felvételi rendszerben biztosítsák a magyar iskolákban végzett tanulóknak, hogy magyar nyelven írhassák meg a felvételi teszteket. "Közösen szorgalmazzuk új határátkelőhelyek létesítését, a határátkelés meggyorsítását, és tárgyalni fogunk a közös vámkezelés lehetőségéről" – tette hozzá Sólyom. Viktor Juscsenko többek között arról beszélt, hogy Kijev az európai úton haladva a magyar példát kívánja követni. Kiemelte: az utóbbi két évben a két ország közötti üzleti, gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok rendkívül dinamikusan fejlődtek. Juscsenko nyilatkozatában köszönetet mondott Magyarországnak az itt élő ukrán kisebbség támogatásáért. Viktor Juscsenko megemlítette, hogy Sólyom Lászlónak átadta az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése során letartóztatott és Szovjet Ukrajna börtöneibe elhurcolt magyar állampolgárok listáját. Az ukrán államfő sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a listán több mint 3000 magyar állampolgár neve szerepel.
 Viktor Juscsenko délután a Parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével tárgyalt. Az azt követő sajtótájékoztatón kijelentette, hogy közvetlenül az ukrán–magyar határ mentén nagy mennyiségű gáz tárolására alkalmas területet tud biztosítani Ukrajna Magyarország számára. Gyurcsány Ferenc hozzátette: már folyik a szakértői munka. Juscsenko a hosszú távú villamosenergia-szerződések felülvizsgálatával kapcsolatban kijelentette: bármi lehetséges. Juscsenko hangsúlyozta, hogy Magyarország stratégiai partnere Ukrajnának, a kétoldalú kapcsolatokat pedig újra meg kell tölteni tartalommal. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Viktor Juscsenkóval történő találkozása után elmondta: az ukrán államfő problémamentesnek nevezte a két ország kapcsolatát, majd hozzátette: Juscsenko úgy fogalmazott: Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a "reneszánszukat" élik.
 Az ukrán államfőnek nincs kétsége afelől, hogy Ukrajna az Európai Unió tagjává válik. Viktor Juscsenko ezt hangsúlyozta Budapesten a Széchenyi Tudományos Társaság rendezvényén elmondott beszédében. Ha olyan partnereik lesznek, mint magyar barátaik, akkor ezt sokkal gyorsabban tudják megtenni – hangsúlyozta Viktor Juscsenko. Ukrajna jelenléte új, kiegyensúlyozott értékeket adna az EU-nak – tette hozzá. Ukrajnának az is stratégiai célja, hogy tagja legyen a NATO-nak – húzta alá. Juscsenko szerint nem szabad dramatizálni az ukrán belpolitikai folyamatokat, a szeptember végi előrehozott választások "helyükre teszik majd a dolgokat". A stabilitást szolgálják az ukrán alkotmányos reformok, amelyek célja az, hogy visszaállítsák azokat az egyensúlyokat az intézményrendszerben, amelyek megsérültek 2004-ben – hangsúlyozta az államfő.
 A keddi eseményen Viktor Juscsenko átvette Görgey Gábor akadémikustól a Széchenyi Tudományos Társaság aranyérmét – amelyet az európai demokratikus átalakulás elismert vezetői és elősegítői kaphatnak –, valamint Demszky Gábor főpolgármestertől Budapest kulcsát.
 Az ukrán politikus szerdán felavatja Tarasz Sevcsenko XIX. századi ukrán költő budapesti emlékművét, megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén, majd ellátogat a dunaújvárosi Dunaferr üzembe, amelynek tulajdonosa az ukrán Donbassz Ipari Szövetség.
 
Másodközlés esetén hivatkozzon a HROMADA - ra