MAGYARORSZÁGI UKRÁNSÁG KRÓNIKÁJA TÁRSADALMI KILÁTÓ  
TÖRTÉNELEM UKRÁN KONYHA RECEPTJEI ARCHÍVUM
A Ukrán Kultúra napjai Magyarországon
Tarasz Sevcsenko születésének 194. évfordulójára
Budapesten megkoszorúzták Tarasz Sevcsenko szobrát
SEVCSENKO NAP VÁRPALOTÁN
Sevcsenko emlékest Komáromban
A Ukrán Kultúra napjai Magyarországon
foto
  • Oldal 1
  • Oldal 2
  • Oldal 3
  • Oldal 4
  • Oldal 5
  • Oldal 6
  • Oldal 7


Február 23-án, a Magyarországon élő ukránok immár tizedik alkalommal köszönthették Budapesten az Ukrán Kultúra Napját. Az első, 1998-as rendezvényt a magyar állam anyagi segítségén kívül ukrajnai intézmények – a magyarországi Ukrán Nagykövetség és az Arszenyij Jaszenyuk ukrán parlamenti elnök Nyitott Ukrajna kijevi Alapítványa – is támogatta.
Az idei ünnepség is hagyományosan a Dnyeszteri sellő irodalmi almanach budavári emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött. A megjelenteket Kravcsenko György, az Ukrán Országos Önkormányzat (UOÖ) elnökhelyettese és Dmitro Tkacs nagykövet köszöntötte.
Az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Ukrán Kulturális Nap a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület (MUKE) kezdeményezésére került a magyarországi ukrán közösség eseménynaptárába. Ebben a téli hónapban leplezték le azt az emléktáblát, amely az 1837-ben, Budán nyomtatott ukrán nyelvű irodalmi almanach szerzői előtt tiszteleg, de egy másik jeles, ukrán vonatkozású esemény is kötődik a február hónaphoz: 25-én született Leszja Ukrajinka költőnő.
Drahomanova-Bartai Natália, a magyarországi ukrán közösség korelnöke így emlékezik az akkori, és az azt követő eseményekre: „Az ukrán közösség tíz esztendeje állította az emléktáblát… Három évvel ezelőtt, amikor a budapesti Hajós utcában, az UOÖ székházában megnyílt a Markijan Saskevics (a Dnyeszteri sellő egyik szerzője) Könyvtár, jeleztem, hogy ez a nap Leszja Ukrajinka születésnapja is. Az egymáshoz közel álló, jelentős dátumok adták az ötletet arra, hogy ekkor legyen az Ukrán Kultúra Napja”.

Az idei ünnepre történelmi környezetben került sor. A rendezvény keretében, a Magyar Kultúra Házában mutatták be a Magyarországon élő ukrán szerzők és előadók első zenei CD-jét, és több száz érdeklődő tekinthette meg a Kijevből érkezett Anzselika Rudnicka képzőművészeti alkotásait, illetve hallgathatta meg szólókoncertjét.
A zenei CD-t Hartyányi Jaroszláva, az UOÖ és az Ukránok Európai Kongresszusának (UEK) elnöke mutatta be: „Egy alkalommal megkeresett Olekszij Jamkovenko kijevi gitáros és zeneszerző, aki korábban többször is járt a rendezvényeinken, és felajánlotta, hogy zenét ír Valentina Zincsenko verseihez. A muzsikus tavaly májusban, a Forrás ukrán szavalóversenyen lapozott bele Zincsenko kötetébe, és a versek olyan hatással voltak rá, hogy viszonylag rövid idő alatt elkészült közel másfél tucat vers zenei anyagával. Elmondta, hogy munkájában ösztönzően hatottak rá a Vasárnapi Iskola tanulói, akiknek előadásában kiteljesedni érezte az ukrán nyelv zeneiségét. Mi is éreztük, hogy tennünk kell valamit az anyanyelv megőrzéséért, a nyelv és a kultúra gazdagításáért, mert Ukrajnában komoly gondok vannak ezen a téren. A slágerek többsége oroszul szól… Az oroszok céltudatosan hódítják meg az ukrajnai zenei piacot, ezért sem kerülheti el a figyelmünket terjeszkedésük eltökéltsége és sebessége. Odáig jutottunk, hogy már Nyugat-Ukrajnában is a keleti szomszéd zenéje szól a lakodalmakban, amire korábban – még a szovjet korszakban sem – nem volt példa. Annál meglepőbb, hogy éppen most, a már független Ukrajnában szembesülünk ezzel a jelenséggel. Semmi kifogásunk az orosz esztrád ellen, ugyanakkor megdöbbent bennünket a hazai kulturális elit szűklátókörűsége és a szomszédok előretörésével szemben tanúsított passzivitása.
Kezdeményezésünkkel arra szerettünk volna emlékeztetni, hogy az ukránoknak van mit felajánlaniuk az anyaországi közönségnek, még akkor is, ha külföldön élnek. Elképzelésünk megvalósításához, természetesen pénzre volt szükségünk. A magyar állam javaslatára múlt júliusában létrehoztuk az Ukrán Kulturális és Dokumentációs Központot. Az első programpont egy ukrán nyelvű zenei CD kiadása volt, hogy művészeinket minél többen megismerjék.
Szeptemberben tárgyalásokat kezdtünk egy budapesti stúdióval, de az ajánlata túl drága volt számunkra. Ismerősök révén sikerült kapcsolatba lépni az Ivano-Frankovszkban élő Tarasz Petrinenko neves ukrán zeneszerző stúdiójával, és megegyezni egy kedvezőbb árban. Már zajlottak a felvételek, amikor megkeresett bennünket Arszenij Jacenyuk Nyitott Ukrajna Alapítványa, és a figyelmünkbe ajánlotta Anzselika Rudnicka képző- és előadóművészt. Azzal a feltétellel vállalkoztunk a művésznő kiállításának és koncertjének a lebonyolítására, ha az Alapítvány vállalja az Ivano-frankovszki stúdió költségeinek kifizetését. A kijeviek elfogadták az ajánlatot. A pénz Karácsony előtt érkezett meg a stúdióba. Ekkor éreztük először, hogy Ukrajna nemcsak szavakban és szándékokban támogat bennünket, hanem anyagilag is. Nem nagy összegről volt szó, mindössze hatezer hrivnyáról, de ezért is hálásak vagyunk a Nyitott Ukrajna Alapítványnak. Tekintettel a felvételi munkálatok gyorsított ütemére, a lemez a vártnál gyengébbre sikerült. Figyelembe véve, hogy ez volt az első ilyen próbálkozásunk, nem támasztottunk kifogásokat a stúdióval szemben, megegyezvén abban, hogy végül is nem hivatásos előadókról és szerzőkről van szó. Számunkra a legfontosabb az ukrán dalok népszerűsítése volt. Néhány dalt sikerült átírni a Magyar Rádióban, itt azonban a zenekarral adódtak gondok. Külső zenekar felkérésére nem volt pénzünk, ezért úgy döntöttünk, hogy megalakítjuk a saját népi zenekarunkat, a legfontosabb hangszerekkel – szerencsére – rendelkezünk. Van néhány új banduránk, amelyeket tavaly kaptunk ajándékba Viktor Juscsenko köztársasági elnöktől, ezekhez jött még két hegedű, egy gitár és egy pianínó, és persze, az énekesek: Ljahovics Anna, Medenci Román és Hartyányi Nikoletta. Az utóbbi nem hivatásos előadóművész, de igyekezett a tőle telhető legmagasabb színvonalon teljesíteni.
A CD készítése során szembetaláltuk magunkat egy újabb problémával: minél előbb rendezni kellett a szerzői jogokat. Magyarországon e nélkül nem lehet lemezt kiadni. Ez is rengeteg időnket és energiánkat vette igénybe. Nem maradt időnk arra, hogy a Budapesten felvett anyagot utómunkálatokra elküldjük Petrinenko stúdiójába. Mindezek ellenére a lemez elég jó lett, bár sikerülhetett volna jobban is. A következő alkalommal már könnyebb dolgunk lesz. Számunkra nagyon fontos az is, hogy a munkából sokan kivették a részüket: Sipajlo Igor, az Ukrán Kulturális és Dokumentációs Központ igazgatója, Risko Román hivatásos muzsikus és még sokan mások. Végül is a Magyarországon 500 példányban kiadott ukrán CD megjelenése csapatmunka eredménye. Olekszij Jamkovenkónak van még közel 30 dala, tehát gondolkozhatunk a következő lemezen, annál is inkább, mert most már van saját zenekarunk is.
Ezt követően a közönség élőben – Ljahovics Anna és Medenci Román előadásában – hallgathatta meg a lemezen szereplő dalokat. Sipajlo Igor az UOÖ nevében köszönetet mondott a szerzőknek és előadóknak, és szerény ajándékokkal lepte meg Valentina Zincsenkót és Olekszij Jamkovenkót.
Az est vendége volt Beregszászi Olga magyar színász- és énekesnő, aki egyik kedves dalát adta elő anyanyelvén. A műsor második részében Anzselika Rudnicka neves ukrán énekesnőnek tapsolhatott a közönség. Egy másik teremben a meghívottak a művésznő hímzett képeiben gyönyörködhettek.
Az ünnepség egyik szponzora a Nyitott Ukrajna Alapítvány volt. Ivanna Klimpus-Cincadze, az Alapítvány kulturális igazgatóhelyettese az intézmény célkitűzéseiről beszélt: „Arszenyij Jacenyuk tavaly hozta létre az Alapítványt, amelynek célja az ukrán kultúra és az Ukrajnára vonatkozó ismeretek terjesztése külföldön, az emberek közötti személyes kapcsolatok ápolása, a világ megismertetése a ma élő ukránokkal. Ezért megtiszteltetés számunkra, hogy támogathattuk a magyarországi Ukrán Kulturális Napot és a CD kiadását. …szintúgy örültünk annak is, hogy bemutatkozhatott Budapesten Anzselika Rudnicka ukrán érdemes művész. Azt hiszem, hogy erre az estére még sokáig fogunk emlékezni. Szerintem ez a rendezvény is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek beszéljenek az ukrán kultúráról, az ukrán nemzetről és az ukrán államról. Beszéljenek, ismerjék, értékeljék és akarják a közelebbi kapcsolatokat”.
Megosztotta velünk budapesti élményeit Anzselika Rudnicka énekesnő, televíziós műsorvezető és hímzőnő is: „Nagyon boldog vagyok, hogy akkor lehetek Magyarországon, amikor az itt élő ukránok a kultúra napját ünneplik… Már többször jártam itt, ismerem a közösséget, nagyon sok barátom van… Mi az, ami tetszik nekem a magyarországi ukrán közösségben? Az, hogy összetartanak, és tudatosan ukránok. Nagyon aktívak, állandóan „akcióznak”. Néhány évvel ezelőtt – amikor Magyarország belépett az EU-ba – voltam egy rendezvényükön. Ez a mostani egy másféle esemény, de nem kevésbé érdekes. A mostani alkalom különleges számomra, mert több műfajban is bemutatkozhattam, és bemutathattam művészi projektemet, az Ukrán Világegyetemet. Az itt látható tárlat már megjárta Ukrajna több múzeumát és galériáját, a közelmúltban pedig az Európa Tanács székházában is láthatták. Az általam művelt hímzési módot hímzett festészetnek is nevezik. Ez a technika nagyon ukrán, nagyon színpompás, meleg tónusú. Szeretném, ha Európa rádöbbenne, hogy Ukrajna nagyon szilárd szellemi gyökerekkel rendelkezik, amit hajlandó megosztani Európával”.
A rendezvény terített asztalok mellett, hangulatos fogadással ért véget.
A versekből rokonlélek szólt hozzám

Olekszij Jamkovenko, a CD zeneszerzője megosztotta velünk gondolatait Valentina Zincsenko költészetéről: „Vali rímekben megfogalmazott gondolatai találkoztak azokkal az érzésekkel, amelyeket Ukrajna, nemzeti költészetünk, és végső soron az emberi kapcsolatok iránt érzek. Az ő verseiben megvan mindaz, amit gyermek- és ifjúkorunk elmúltával elveszítettünk. Az érzelmek azonosságának köszönhető, hogy a muzsika gyorsan megszületett, szinte gejzírként tört elő belőlem. 16 évig dolgoztam a Kodály Zoltán Zeneiskolában, ahol a kollégám volt Török Laci, aki kiadott egy verseskötetet. Megpróbáltam megzenésíteni a verseit, írtam is 14 melódiát, de nem rendelkezvén elegendő tudással, tapasztalattal, nem igazán éreztem rá a magyar nyelvre, kissé belezavarodtam a tartalmi felhangokba, e nélkül pedig lehetetlen megzenésíteni magyar verset. Természetes, hogy hibáztam. A dallam ugyan megszületett, de nem lett hiteles. Mindent egybevetve, csak két darab mondható jónak, a többi tévedés volt. Ez a szomorú valóság, pedig már tízéves korom, az első keringőm megkomponálása óta írok zenét.
Ami Valentina Zincsenko szövegeit illeti, azokban az ukrán ember lelkivilága az anyanyelv révén tárulkozott fel, s nem is volt szükség a szülőföld, a hazai táj emlékeiből fakadó támogató segítségre. Minél többször olvastam el ezeket a verseket, annál mélyebben érzékeltem a szülőföldemet. Pedig, kezdetben a verssorok által csupán egy egyszerű emberi lélek szólalt meg, amely mögött talán léteznek olyan bonyolult és magasabb rendű fogalmak, mint a szellemiség, az anyanyelv szívet melengető hatása és az emberi érzelmek. Remélem, hogy munka közben nem kerülték el a figyelmemet ezek a fontos momentumok. Megérteni és megérezni a rokonlelket a költészetben – ez volt számomra a legfontosabb”.

Valentina Zincsenko: otthonról haza

„1991 óta élek a családommal Magyarországon. Szerződéses munkát vállaltunk, és itt-tartózkodásunkat mindössze egy évre terveztük, de máig itt élünk. Itt élek, dolgozom, alkotok. A véletlen hozott össze bennünket Olekszijjal. Csak tavaly, a MUKE által szervezett, Forrás versmondó versenyen ismerkedtünk meg. Kiderült, hogy Olekszij olvasta a verseimet, és néhányukat – tudtomon kívül – megzenésítette. Szeretett volna személyesen is megismerni. A verseny végeztével egyszer csak kottákat rakott ki az asztalra, és dúdolni kezdte a dalokat. A jelenlévők közül egyesek csatlakoztak hozzá, mások a könnyeiket törölgették… Így ismerkedtünk meg, és én is megéreztem a dallamokban a rokonlelket. Nem is kellett csalódnom, és hálás vagyok a sorsnak, hogy találkozhattam Jamkovenko úrral, az egykori kijevi lakossal. Meggyőződésem, hogy remek alkotói páros vagyunk…
A legutolsó kötetemben szereplő versekben nagyon gyakran van jelen a hazautazás a szülőkhöz, a szülőfalumba. Odaúton nagyon sokáig sajgott a szívem, s mindaddig, amíg meg nem szoktam az új életkörülményeket idegen földön, a gondolataim többnyire hazaszálltak. Korábban azt hittem, hogy ezek az érzések sohasem múlnak el. Bekövetkezett azonban a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy otthonról hazatérek, de addig hosszú időnek kellett eltelnie. Ezért szeretnék most már nemcsak a honfitársaimról, hanem az itteni emberekről is írni. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Versben is szeretnék köszönetet mondani azoknak a magyaroknak, akiket ismerek, akik szívélyesen fogadtak, a jóérzésű szomszédoknak, ismerősöknek, kollégáknak, a falumbélieknek, a vidéknek, amely otthont adott nekem és családomnak, s ezzel alkotómunkára is ösztönzött. Nagyon sokáig kínozott a honvágy, szenvedtem a szülőföldtől és az ottani emberektől való elszakítottságtól. Végül lélekben hazaértem, új verssorok, új témák foglalkoztatnak”.

 
Másodközlés esetén hivatkozzon a HROMADA - ra